Döntetlen a Balatonfüred ellen
Az NB III Nyugati csoportjának 29. fordulójában hazai környezetben lépett pályára az ETO Akadémia. Fiataljaink a Balatonfüred gárdáját fogadták, és gólnélküli első félidő után, a második játékrészben mindkét csapat eredményes tudott lenni, és 1-1-es döntetlennel zárult a találkozó.
ETO Akadémia – Balatonfüredi FC 1-1 (0-0)
Győr, ETO Park. V.: Juhász D. (Imrő, Frank).
ETO Akadémia: Ruisz – Ignácz (Balogh Á. 70’), Csáki, Keresztes, Tamás K., Vingler (Balajthy 87’), Németh O. (Bánáti 77’), Deákovits, Mitring, Huszár, Sipőcz (Varga O. 70’). Vezetőedző: Igor Nicsenko.
Balatonfüredi FC: Erdélyi – Farkas D. (Imre 70’), Szalai P., Szabó I. B., Róth, Zsiga (Sárossy 70’), Lasz, Pécseli, Bartha (Tóth G. 70’), Szabó II. B. (Csernyicki 88’), Géringer. Vezetőedző: Borgulya István.
Gsz.: Mitring (49’) ill. Lasz (86’).
Az első félidő nem hozott gólt, így 0-0-s állassal vonulhattak félidőre a csapatok. Alig telt el pár perc a második játékrészből, amikor Mitring Zsombor révén megszereztük a vezetést 1-0. A hajrában aztán egyenlíteni tudtak a vendégek. A 86. percben Lasz Szabolcs volt eredményes, amivel kialakult a végeredmény, így akadémistáink egy pontot szereztek a közvetlen riválissal szemben a hazai mérkőzésen.
Igor Nicsenko: - Nagyon bosszantó, hogy ismét egy olyan mérkőzésen vagyunk túl, ahol az ellenfél helyzetet sem tudott kialakítani, mégis 1-1-es döntetlennel zárult a találkozó. Meg kell tanulnunk, hogy azokon a helyeken nem ajándékozhatunk szabadrúgást az ellenfélnek, ahonnan könnyen gólt lehet kapni. Ez már a sokadik alkalom volt, ebben mindenképp javulnunk kell!