Újabb élcsapattal találkoznak akadémistáink
Az NB III Nyugati csoportjában hétközi fordulót rendeznek, ahol az ETO Akadémia a jó erőkből álló Nagykanizsa vendégeként lép pályára szerdán 16 órától az Olajbányász Stadionba.
Az előző fordulóban küzdelmes mérkőzésen, emberhátrányba 2-1-es vereséget szenvedett akadémiai csapatunk az éllovas Veszprémmel szemben. Arra a hozzáállásra lesz szükség most is a hétközi mérkőzésen, ahol a dobogó harmadik fokán tanyázó Nagykanizsa vendégei lesznek fiataljaink. A zalai együttes eddigi huszonhét mérkőzéséből tizenkilencet megnyert, kétszer játszott döntetlent, és hat alkalommal szenvedett vereséget. A két csapat őszi mérkőzésén 2-1-es vendéggyőzelem született Győrben, így emiatt is fontos, hogy jó eredménnyel térjenek haza akadémistáink.
- Nagyszerű ősz után, a tavaszi szezonban egy kicsit megtorpant a csapat. Arra az útra szeretnénk visszatérni, amin ősszel jártak a fiúk. Nehéz mérkőzés elé nézünk, az osztály egyik legjobban védekező, és legkompaktabb csapatával találkozunk. Természetesen, ha a saját játékunkat egy kicsit is rá tudjuk erőltetni az ellenfélre, akkor nem lehet probléma, pontot vagy pontokat fogunk szerezni – mondta Igor Nicsenko.