Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Zsámbékon az akadémisták

Az NB III Nyugati csoportjának 26. fordulójában Zsámbékra látogat az ETO Akadémia, ahol vasárnap 14 órától lép pályára a három pont megszerzésének reményében.

Zsámbékon az akadémisták

A múlt heti fordulóban akadémistáink hazai pályán az első félidőben két gólt is kaptak rövid időn belül, amire sajnos nem sikerült válaszolni, így a Komárom elvitte a három pontot az ETO Parkból. Vasárnap mindenképp javítani szeretnének a tavaszi mérlegen Antonio Munoz tanítványai, akik Zsámbékra utaznak abban a reményben, hogy megszerzik első győzelmüket a téli szünet után. Vendéglátónk eddigi huszonöt mérkőzésükbők kettőt megnyertek, háromszor játszottak döntetlent, és húsz alkalommal szenvedtek vereséget. Az így begyűjtött 9 pontjukkal a tabella utolsó előtti helyén állnak, amin minden bizonnyal javítani szeretnének, így könnyű kilencven percre semmiképp sem számíthatunk.

Nehéz mérkőzés lesz, ahol a legjobbunkat kell nyújtanunk, hogy jó eredményt érjünk el. A játékosok jó munkát végeztek egész héten, és biztos vagyok benne, hogy ez a mérkőzésen is meg fog látszani – mondta Antonio Munoz.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink