Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Kovácsik bravúrok a Pécs ellen

Fantasztikus győzelmet aratott az ETO FC a hétvégén a Pécs otthonában, a mérkőzés egyik legjobbja kapusunk Kovácsik Ádám volt.

Kovácsik bravúrok a Pécs ellen

Fotó: Kurdi József/ PMFC.hu

A hálóőr végig magabiztosan őrizte kapuját, nemegyszer hatalmas bravúrokkal segítette győzelemhez a csapatot.

- Tudtuk, hogy szoros mérkőzés lesz, hiszen mindkét csapat viszonylag kevés gólt rúgott és keveset is kapott – mondta Kovácsik Ádám. – Egygólos meccsre számítottunk, bár némileg keresztülhúzta a számításunkat, hogy a tizenharmadik percben emberhátrányba kerültünk. A csapat szerencsére jól reagált a kiállításra, összezártunk, küzdöttünk egymásért és viszonylag hamar gólt is tudtunk szerezni. Az első félidőben szenzációsan védekeztünk, nem is volt sok dolgom. A második félidőben volt egy tíz perces periódus, ahol nyomást tudtak ránk helyezni, de összességében azt is nagyon jól megoldottuk, úgyhogy a csapat ezúttal megmutatta a valódi erejét. Az utolsó percig küzdöttünk egymásért, minden párharcba belementünk és egy extra győzelmet arattunk, amire minden játékos büszke lehet. Közel nyolcvan percet játszottunk emberhátrányban a harmadik helyezett otthonában, ezt a bravúrt szerintem kevés csapat tudta volna véghez vinni.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink