Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Indul a tavasz a női élvonalban is, csapatunk a Haladást fogadja

A Simple Női Liga 13. fordulójában hazai környezetben látja vendégül a Haladás Viktória gárdáját az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapata szombaton 14 órakor az ETO Park

Indul a tavasz a női élvonalban is, csapatunk a Haladást fogadja

A tabella második helyén álló együttesünk a győzelem reményében száll harcba a tavaszi szezonnyitó mérkőzésen. A Haladás jelenleg hatodik a tabellán, tizenkét lejátszott mérkőzéséből eddig mindössze négyet tudott megnyerni, három döntetlen és öt vereség mellett. Legutóbb az őszi idény második fordulójában játszott egymással a két csapat, akkor a mieink 3-0-ra győztek idegenben.

- Egy különleges mérkőzés lesz, hiszen három napon belül kétszer mérkőzünk meg a Haladással, a bajnoki után kedden a Magyar Kupában is találkozik a két csapat, mindenesetre szeretnénk mindkét mérkőzésen a jobbik arcunkat mutatni. Az, hogy ki játszik majd a mérkőzésen azt a rehabilitációs stáb segíti összerakni, a felkészülés végére néhány játékosunk kisebb sérülést szedett össze és voltak betegségek is. Ettől függetlenül mindig az a legjobb csapat, amelyik éppen pályára lép és csak az lehet a célunk, hogy három ponttal abszolváljuk a mérkőzést – fogalmazott Dörnyei Balázs vezetőedző.

További híreink

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Huszonöt percnyi, rémálomszerű kezdést követően remek játékot produkálva, magabiztos győzelmet aratott női csapatunk az Austria Wien otthonában nemzetközi felkészülési mérkőzésen.

Savanya Csilla, a győriek válogatottja örülne a Fradi elleni finálénak - Kisalföld lapszemle
White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

A szlovák élvonalbeli bajnokság jelenlegi ötödik helyezettje ellen csapatunknál, sérülés miatt, ezúttal nem léphetett pályára, Krizsanova, Kovács L., Kocsán és Vida.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink