Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Először kezdőként a pályán

A hétvégi Ajka elleni mérkőzésen először kapott lehetőséget kezdőként az ETO akadémistája, Vingler László. A fiatal középpályás izgatottan várta a kezdő sípszót.

Először kezdőként a pályán

Hatalmas fejlődésen ment keresztül az utóbbi időben Vingler László, aki az őszi szezonban alapemberré nőte ki magát a harmadosztályú ETO Akadémia csapatában, emellett a MOL Magyar Kupában bemutatkozhatott az első csapatban is. Tavasszal már bajnoki mérkőzésen is szóhoz jutott a felnőttek között, múlt vasárnap pedig már az első perctől kezdve a pályán volt a tizenhét esztendős középpályás.

Szombaton edzés előtt szólt a mester, hogy úgy készüljek, játszani fogok – kezdte Vingler László. - Elmondta, hogy mit vár tőlem, mire figyeljek, és hogy legyek higgadt, a társak mindenben segíteni fognak. Nagyon jó érzés volt kezdőként kivonulni a pályára. Jól kezdtük a mérkőzést, már az első percekben ott voltunk az ajkai kapu előtt, de sajnos a legrosszabbkor kaptuk a gólt. Az eredmény miatt nagyon csalódott vagyok, az ilyen meccseket meg kell tanulnunk megnyerni, hiszen csak akkor tudunk előre lépni. Dolgozunk tovább keményen!

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink