Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Sikeres főpróba Bécsben

Sokadik felkészülési mérkőzésén is nagy szélben lépett pályára a győri csapat, amelyből ezúttal, kisebb sérülés miatt hiányzott Süle.

Sikeres főpróba Bécsben

First Vienna FC – ETO FC Győr 2-3 (0-1)

Bécs, First Vienna Football Campus.

ETO FC Győr: Borok - Kovács L., Nagy F., Kaziupa, Vida (Öreg), Savanya (Kern), Herczeg, Khimych (Sali), Németh L., Kocsán (Siklér), Cameron (Hollingsworth). Edző: Dörnyei Balázs.

Győri gólok: Kocsán (10’), Cameron (65’), Siklér (90’).

Sorozatos ETO-támadások után Kocsán először még csak lesgólt szerzett, majd egy újabb szép akciót követően a 10. percben már érvényes góllal szerezte meg a vezetést csapatának 0-1. Az első félidőben végig együttesünk uralta a pályát, a keményen, néhol durván játszó osztrák élvonalbeli csapat ellen, ám a kihagyott helyzetek miatt nem sikerült növelni az előnyt. Fordulás után kiegyenlítettebb lett a játék és egy védelmi hiba után az 53. percben a hazaiak egyenlíteni tudtak 1-1. A 65. percben Cameron szemfülesen szerzett labdát a hazai tizenhatoson belül, a kapus csak szabálytalanul tudta megállítani. A büntetőt a sértett magabiztosan értékesítette 1-2. A 88. percben szinte a semmiből szerzett gólt újra az osztrák gárda, így a vége előtt döntetlenre alakult az eredmény 2-2. A 90. percben egy szemre is tetszetős jobboldali akciót követően Öreg beadását Siklér fejelte a hazaiak hálójába 2-3.

Az ETO sikeres főpróbát tartott az osztrák bajnokság egyik élcsapata ellen. Egy hét múlva már bajnoki pontokért küzd hazai pályán csapatunk.

Dörnyei Balázs: - Két részre lehet osztani a mérkőzést. Nagyon jól kezdtünk, hasonlóan, mint a múlt heti meccsen. Annyi volt a különbség, hogy a helyzetkihasználásunk rosszabb volt, lehetett volna nagyobb arányú is a vezetésünk az első félidőben. Ezután idegessé vált a mérkőzés, nagyon sok szabálytalansággal és durvasággal játszott az ellenfél. Erre mi nem jól reagáltunk, elvitt minket ez az agresszív, erőszakos futball. A második félidőben folytatódott a hektikus játék, csak periódusokra tudtunk megnyugodni. Amikor rendben volt a játékunk, akkor tudtunk gólhelyzeteket teremteni. Az nagyon pozitív, hogy ettől a csapattól nyáron még simán kikaptunk, most pedig gyakorlatilag a mérkőzés végig a kezünkben volt, egy-egy egyéni hibával nehezítettük meg a saját dolgunkat, és azzal, hogy felvettük az ellenfél játékstílusát, ami köszönőviszonyban sincs a mi labdarúgó filozófiánkkal.

További híreink

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Huszonöt percnyi, rémálomszerű kezdést követően remek játékot produkálva, magabiztos győzelmet aratott női csapatunk az Austria Wien otthonában nemzetközi felkészülési mérkőzésen.

Savanya Csilla, a győriek válogatottja örülne a Fradi elleni finálénak - Kisalföld lapszemle
White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

A szlovák élvonalbeli bajnokság jelenlegi ötödik helyezettje ellen csapatunknál, sérülés miatt, ezúttal nem léphetett pályára, Krizsanova, Kovács L., Kocsán és Vida.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink