Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

ETO-s hölgyek: Szekszárd után Bécs előtt

A múlt heti, Szekszárd ellen sikeresen megvívott kupamérkőzés után, szombaton kora délután, nemzetközi felkészülési mérkőzésen, Bécsben, a First Vienna ellen lép pályára az ETO FC Győr NB I-es labdarúgócsapata.

ETO-s hölgyek: Szekszárd után Bécs előtt

Dörnyei Balázs vezetőedző az elmúlt hetek történéseit foglalta össze:

- A felkészülésünket két részre osztanám, a válogatott programok kezdetéig minden olyan munkát elvégeztünk, amit előre elterveztünk. Ennek megfelelően is teljesített az együttes az edzőmérkőzéseken. A következő két hét sajnos megtörte ezt a jól felépített ritmust, hiszen csaknem a csapat fele kiesett a különböző válogatottak szereplése miatt. 

A Szekszárd elleni kupamérkőzés előtt már csak egy átmozgató edzésen tudtunk együtt dolgozni. A bevethető játékosok közül Tiffany Cameron és Kovács Laura pihenőt kapott erre a találkozóra. Az első félidőben látottakkal elégedett voltam, végig uralni tudtuk a játékot, ellenfelünket gyakorlatilag kapujuk elé szegeztük. Számtalan alkalommal sikerül áttörnünk a védő vonalat, sok és változatos kombinációval játszottunk, jelentős előnyre tettünk szert. Problémaként a bedások pontatlanságát és a rájuk való érkezésekben elkövetett hibákat említhetem. A második félidő már gyengébben sikerült, kissé dekoncentráttá vált a csapat, leült a mérkőzés, amin sajnos most a cserék sem tudtak változtatni. Célunkat így is elértük, és egy magabiztos győzelem után várjuk az elődöntőbeli ellenfelünket. Szombaton egy bécsi edzőmérkőzés szerepel a programunkban, úgy gondolom, erre szükségünk is van, ahogy arra is, hogy újra  közösen készülhessen csapatunk.

Az ETO FC egyébként a hazai csapat vezetőitől, megtisztelő meghívást kapott a szombat esti Győr-Sopron női kosárlabda-mérkőzésre, így Süle Dóráék, Bécsből hazatérve, az Egyetemi csarnokban, együtt tekintik majd meg a rangadót. 

 

További híreink

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Huszonöt percnyi, rémálomszerű kezdést követően remek játékot produkálva, magabiztos győzelmet aratott női csapatunk az Austria Wien otthonában nemzetközi felkészülési mérkőzésen.

Savanya Csilla, a győriek válogatottja örülne a Fradi elleni finálénak - Kisalföld lapszemle
White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

A szlovák élvonalbeli bajnokság jelenlegi ötödik helyezettje ellen csapatunknál, sérülés miatt, ezúttal nem léphetett pályára, Krizsanova, Kovács L., Kocsán és Vida.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink