Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Szombati matiné a Slovan ellen

Folytatja nemzetközi felkészülési mérkőzéseit az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapata, amely a cseh Sparta Praha és az osztrák Austria Wien együttesei ellen sikeresen megvívott idegenbeli mérkőzések után, szombaton 10 órakor, az ETO Park műfüves pályáján, a szlovák Slovan Bratislava gárdáját fogadja.

Szombati matiné a Slovan ellen

Az ETO ezúttal több meghatározó játékosa nélkül szerepel majd, hiszen Kovács L., Nagy F., Németh L., Kocsán, Borók, Savanya, Petrovics, Herczeg és Cameron is jelenleg válogatottbeli kötelezettségének tesz eleget. Rajtuk kívül betegség vagy kisebb sérülés miatt, Török, Vida és Khimych játéka is bizonytalan, Gaál és Szabó Sz. műtét utáni rehabilitációja nagyon jól halad ugyan, de nekik kell még egy kis idő a visszatéréshez, az új amerikai szerzemény, Hollingsworth pályára lépése pedig attól függ, hogy mennyit vett ki belőle a több, mint húsz órás utazás. A felnőtt keretből így a csapatkapitány Öreg mellett, Süle, Kaziupa, Siklér, Sali és Kern játéka mondható biztosra, a többieket pedig természetesen az utánpótlásból pótolja majd Dörnyei Balázs vezetőedző. Könnyen elképzelhető, hogy a kapuban például egy nagyon tehetséges, 15 éves kislány, Krizan Nikolett áll majd.   

További híreink

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Huszonöt percnyi, rémálomszerű kezdést követően remek játékot produkálva, magabiztos győzelmet aratott női csapatunk az Austria Wien otthonában nemzetközi felkészülési mérkőzésen.

Savanya Csilla, a győriek válogatottja örülne a Fradi elleni finálénak - Kisalföld lapszemle
White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

A szlovák élvonalbeli bajnokság jelenlegi ötödik helyezettje ellen csapatunknál, sérülés miatt, ezúttal nem léphetett pályára, Krizsanova, Kovács L., Kocsán és Vida.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink