Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Időben váltott sportágat Vida Boglárka - Kisalföld lapszemle

Az év legjobb sportolóinak, felfedezettjeinek névsorában manapság még hiába keresnénk Vida Boglárka nevét. De a 19. életévét március végén betöltő ETO-futballista kortársaival a legjobb úton van afelé, hogy előbb-utóbb a legnépszerűbb sportág női szakágából is kandidáljanak képviselőket.

Időben váltott sportágat Vida Boglárka - Kisalföld lapszemle

-Összefoglalná dióhéjban, mi történt Vida Boglárkával az elmúlt évben?

-Áprilissal kezdeném, amikor az ETO-val megnyertük a Magyar Kupát a Haladás-Viktóriával szemben. Aztán következett a Ferencváros mögött a bajnoki ezüstérem, májusban pedig megkaptam az országos Jó tanuló - jó sportoló elismerést. A legnagyobb örömömre meghívást kaptam a válogatott keretbe, játszhattam Gibraltáron a helyi válogatott, majd hazai környezetben Üzbegisztán ellen. Aztán az ETO-nál jutalmazták a tanulásban és a sportban nyújtott teljesítményemet, miután felvettek az egyetemre és most már túl vagyok az első féléves vizsgákon. Az év befejezéseként második helyen fordultunk az NB I-ben, összességében tehát azt is mondhatom, hogy soha rosszabb esztendőt!

-Milyen körülmények között talált rá immár igazi sportágára?

-A kezdet 2016-ra nyúlik vissza, dunaszentpáliként a dunaszegi iskolába jártam, ott kézilabdáztam, de egyre fogyott a létszám. A sportolást nem szerettem volna abbahagyni, így gondolkodnom kellett a folytatáson. Kapóra jött egy ismerős dunaszegi srác információja, amely szerint az ETO szívesen látja a tehetséges lány labdarúgókat. Fogalmam se volt, hogy mennyire vagyok tehetséges, de egy próbát mindenképpen megért az ötlet. Az első edzés után érdemesnek tartottak a folytatásra, nekem pedig egy hónap után meggyőződésemmé vált, hogy meg fogom találni a labdarúgásban a helyem…

-A 2022-es év sikereihez azért kellett öt kemény esztendő…

-Elvégeztem a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumot, a futballt pedig előbb a korosztályos váltások jelentették, szerencsére eddig elkerültek a nagyobb sérülések. Felejthetetlen emlékem, hogy pontosan a tizenötödik születésnapomon, noha pályára még nem kerültem, már ott ülhettem NB I-es meccsen az első csapat kispadján. Az élvonalbeli bemutatkozást később egy szegedi Szent Mihály elleni találkozó hozta meg, és azóta összesen hatvanöt mérkőzésen képviselhettem az ETO színeit.

-Milyen poszton játszik a legszívesebben?

-Az ETO-nál általában szélső támadóként szerepeltet a szakvezetés, de szükség esetén játszottam már védőt a csapatban és a válogatottban is, vagyis amolyan Jolly Jokerként lehet rám számítani. Jobblábas vagyok, de a gyengébbik lábammal is szereztem már gólt, egyébként eddig összesen tizennégyet az NB I-ben, persze, remélem, ez a szám még növekedni fog.

-Bár vitathatatlan a női futball javuló népszerűsége, sokan még ma is kétségbe vonják a létezését. Hogyan látják ezt a csapaton belül?

-Mi azt érzékeljük, hogy évről évre növekszik az elismertsége. A gondot inkább ott látom, hogy míg más labdajátékokban hagyományosan külön értékelik a férfi és a női vonalat, nálunk hajlamos a közvélemény a kettőt egybemosni. Ami már azért sem állhatja meg a helyét, mert mindkét nem egészen más fizikai adottságokkal rendelkezik, továbbá mi lányok, nők köztudottan másként is gondolkodunk sok mindenről, mint az erősebbik nem - és ezt nem kritikai értelemben mondom.

-Milyen célokkal kezdte el az újesztendőt?

-Nem változtattam semmin, remélem, marad a csapaton belüli családias légkör, és az egyébként a klubban meglévő kiváló feltételek is az eredményes szerepléshez. A labdarúgás része a hosszú távú elképzeléseimnek, szeretnék a határaimat feszegetve eljutni a legmagasabb szintig, értve alatta a hazai bajnoki címet, és a válogatottságaim számának gyarapítását. Gondolnom kell a futball utáni életemre is, ezért vagyok a Széchenyi Egyetem Mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszer Tudományi Karának nappali hallgatója, és talán nem szükséges ecsetelnem, hogy mennyire nem könnyű a kettőt összeegyeztetni. De csinálom, szüleim támogatnak, ha lehetőségük van rá, szurkolnak a mérkőzéseinken. Az is motivál, hogy állítólag a falum, Dunaszentpál is büszke rám…

További híreink

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Huszonöt percnyi, rémálomszerű kezdést követően remek játékot produkálva, magabiztos győzelmet aratott női csapatunk az Austria Wien otthonában nemzetközi felkészülési mérkőzésen.

Savanya Csilla, a győriek válogatottja örülne a Fradi elleni finálénak - Kisalföld lapszemle
White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

A szlovák élvonalbeli bajnokság jelenlegi ötödik helyezettje ellen csapatunknál, sérülés miatt, ezúttal nem léphetett pályára, Krizsanova, Kovács L., Kocsán és Vida.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink