Tavaszi szezon előtti sajtótájékoztató
Péntek délelőtt klubunk a tavaszi szezon kezdete előtti sajtótájékoztatót tartott, amin részt vett Dr. Világi Oszkár, az ETO FC Győr tulajdonosa, valamint a sajtó előtt is bemutatkozott Tóth Miklós klubigazgató. Felszólalt még Tímár Krisztián vezetőedző és Priskin Tamás csapatkapitány is.
Az eseményt elsőként Dr. Világi Oszkár, az ETO FC tulajdonosa nyitotta meg, majd elmondta, amikor megvásárolta klubot célként tűzte ki, hogy egy, a múltbeli értékekre és eredményre építő, fiatal tehetségeken alapuló, fejlődő csapatot szeretne építeni. Kiemelte, hogy a tulajdonosváltás óta eltelt 1 évben szükséges volt a szervezeti struktúra átalakítása, a tulajdoni- és vagyoni jogok tisztázása, valamint a személyi állomány stabilizálása, hogy a klub hatékonyan tudjon működni. Rátért arra, hogy a klub működését és filozófiáját dícséri az, hogy a felnőtt csapat keretének több mint felét akadémiai játékosok adják, valamint, hogy az NBII-ben toronymagasan a legmagasabb fiatalperc-arányt tudja felmutatni a klub. Elmondta, fontos döntés volt, hogy a jövőt illetően Magyarország egyik legjobb akadémiájára tudjon építeni a klub, ennek eredményeként sok fiatal került az első csapatba és kapott lehetőséget. Dr. Világi Oszkár kifejtette, hogy egy év után a klub lelkiekben, infrastrutúrájában és filozófiáját tekintve is sokkal erősebb lett, valamint kiemelte még, hogy a klub a bizalomra épít, erre alapozza a mindennapi életét. A tulajdonos szerint az ETO célja az, hogy visszakerüljön az NB1-be, de ehhez a munkát el kell végezni, ha az pedig megtörtént, akkor annak meg lesz az eredménye.
Ezután Tóth Miklós klubigazagató vette át a szót, aki elmondta, hogy sikeresen felállt egy új, elhivatott csapat és menedzsment, akiben bennbe van jövő és az ETO-szív. Fontos számára a pozitív szemlélet, amelyet az eddigi, ETO-nál eltöltött időszaka alatt tapasztalt és amelyet őt is képvisel. Kiemelte a hosszú távú gondolkodás fontosságát, amely az eredményesség alapja és amely előnyös a csapat és a város számára egyaránt.
Kiemelte, hogy rendelkezésre áll egy óriási potenciállal rendelkezdő fiatal, tehetséges csapat és edző, akik képesek lesznek a bizonyításra a jövőben.
Tóth Miklóst Tímár Krisztián vezetőedző követte, aki kiemelte, hogy a szakmai menedzsmenttel közösen a szünetben átértékelték és elemezték a csapat őszi teljesítményét. Elmondta, hogy vezetőedzőként ő is a munkában hisz, amit a tulajdonosi kör által biztosított stabil háttér lehetővé tesz, és reméli, hogy a fiatalok pár, rutinos játékossal kiegészülve látható és kiegyensúlyozottabb teljesítményt és fejlődést fognak tudni mutatni, amely az eredményekben is meg fog mutatkozni. A tavaszi szezonra a cél az, hogy hazai pályán minél több mérkőzést megnyerjen az ETO, ennek megfelelően a négy új játékos hiányposztra érkezett, akikkel fizikailag és taktikailag is erősebb lett csapat. A vezetőedző kifejtette, hogy teljes vállszélességgel hisz a projektben, és a klubfilozófiának megfelelő, fiatalokra építő úton halad tovább a csapat.
A sajtótájékoztatót Priskin Tamás csapatkapitány zárta, aki elmondta, hogy nagyon várták már a felkészülés megkezdését és önbizalommal vágnak neki a szezonkezdetnek, valamint kiemelte, hogy cél az, hogy a tavasszal sokkal jobb helyezést sikerüljön elérni. A csapat maximálisan hisz a tulajdonos és a szakmai stáb elképzeléseiben, ezáltal jó úton halad az eredményesség felé. Ez az eredmény ősszel nem minden mérkőzésen mutatkozott meg, de a csapatkapitány kiemelt, hogyha a kemény munka folytatódik, az a sikerekben is meg fog mutatkozni.