Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

A fedélzeten a hölgyek is!

Tegnap megkezdte a felkészülést a tavaszi idényre az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapata is.

A fedélzeten a hölgyek is!

A kupagyőztes, bajnoki ezüstérmes együttes természetesen kemény edzésekkel és felkészülési mérkőzésekkel készül a március elején induló szezonra, ahol előbb a Magyar Kupában, majd pedig a bajnokságban lép pályára a győri csapat. A célok nem változtak, mindkét sorozatban magasra tör Dörnyei Balázs vezetőedző együttese, amely a szokásos felmérésekkel indította a felkészülést. A napi két edzés mellett magyar, szlovák és osztrák ellenfelekkel játszik az együttes, amelynek tagjai közül jónéhányan majd a különböző válogatottak összetartásán is érdekeltek lesznek.

- Lesznek változások a keretünkben, hiszen Fél Patrícia, Sanda Malesevic és Elson Anett távozott az együttesből, valamint szülés után, Szőcs Réka sem tér vissza hozzánk – mondta Horváth Cs. Attila, az ETO FC női szakágvezetője. – Természetesen szeretnénk igazolni, erősíteni, hiszen továbbra is jelentős céljaink vannak. Egy válogatott labdarúgó érkezését hamarosan bejelenthetjük, míg lehetőség szerint, egy tapasztalt külföldi játékos szerződése is tervben van részünkről. Ezenkívül, továbbra is kiemelten támaszkodunk utánpótlásunkra, több fiatalunk is a felnőttekkel készül majd, s külön öröm az is, hogy súlyos sérülésből felépülve, két tehetséges játékosunk, Gaál Rebeka és Szabó Szofi is immáron teljes értékű munkát végezhet. Ha már az utánpótlásnál tartunk, nos, fiataljaink is megkezdték a felkészülést, az akadémiai bajnokságokban szereplő u19-es, u17-es, u15-es gárdáink és az u14-es csapatunk már edz, míg a legkisebbek, az u11-es, u9-es és u7-es lányaink, jövő héten kezdik meg az idei foglalkozásokat.

További híreink

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Huszonöt percnyi, rémálomszerű kezdést követően remek játékot produkálva, magabiztos győzelmet aratott női csapatunk az Austria Wien otthonában nemzetközi felkészülési mérkőzésen.

Savanya Csilla, a győriek válogatottja örülne a Fradi elleni finálénak - Kisalföld lapszemle
White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

A szlovák élvonalbeli bajnokság jelenlegi ötödik helyezettje ellen csapatunknál, sérülés miatt, ezúttal nem léphetett pályára, Krizsanova, Kovács L., Kocsán és Vida.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink