Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Huszár debütált az NB II-ben

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában lejátszott Nyíregyháza Spartacus – ETO FC Győr mérkőzésen Huszár Marcell személyében újabb fiatal akadémista mutatkozott be az NB II-es csapatban.

Huszár debütált az NB II-ben

Fotó: Trifonov Éva

Az amúgy is nagyon fiatal átlagéletkorú csapatunkba a Nyíregyháza elleni mérkőzésen újabb akadémista debütált. Huszár Marcell, aki az U19-es gárda mellett az NB III-as ETO Akadémiában hétről-hétre lehetőséghez jut, ezúttal a felnőttek között is pályára léphetett. A mindössze 17 esztendős támadó a harmadosztályban hat találatig jutott, emellett nagyon hasznos mezőnymunkát végzett a találkozókon, így nem véletlenül figyelt fel rá Tímár Krisztián vezetőedző. Huszár boldog volt, hogy debütálhatott, és bízik benne, hogy tavasszal többször is lehetőséghez jut az első csapatban.

Nagyon boldog voltam, hogy lehetőséget kaptam, bíztam benne, hogy még ősszel be tudok mutatkozni az NB II-es csapatban, az pedig külön öröm, hogy ez győztes meccsen sikerült. Pici izgalom természetesen volt bennem, hiszen mégis az első mérkőzésem volt az ETO első csapatában. Szeretnék megragadni az NB II-es együttesben, majd gólokkal és jó játékkal segíteni az együttest – mondta Huszár Marcell.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink