Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Rangadó a kupában

A Simple Női Kupa 4. fordulójában kemény feladat előtt áll az ETO FC Győr NB I-es labdarúgócsapata, ugyanis a bajnokságban közvetlen riválisnak számító MTK Budapest otthonában kell kiharcolnia a továbbjutást.

Rangadó a kupában

Rangadót játszik az ETO FC női csapata a kupában, akik a fővárosba látogatnak, és az MTK Budapest gárdájával küzdenek meg a továbbjutásért. Hölgyeink legutóbb a bajnokságban parádés játékkal, fölényesen legyőzték a kék-fehéreket, de természetesen egy egy teljesen más mérkőzés lesz, amire a szakami stáb fel is hívta a játékosok figyelmét, és maximálisan felkészültek a szombati rangadóra.

Egyértelműen az a célunk, hogy győzelemmel zárjuk ezt a félévet – kezdte Dörnyei Balázs.  – Érdekes helyzet, hogy nekünk még van egy ráadás mérkőzésünk, miközben a bajnokság már véget ért. Készülünk tisztességgel az MTK ellen, nem gondolom, hogy abból a meccsből kell kiindulnunk, amit játszottunk pár héttel ezelőtt, de nagyon sok dolog jól működött, amiket meg kell tartanunk, emellett figyelnünk kell arra is, nehogy az MTK valamiféle meglepetést tudjon okozni nekünk. Azt szeretném, ha a csapat ugyanolyan dominánsan futballozna, mint tette legutóbb. Nem gondolom, hogy hét gól van a két gárda között, de abban igenis hiszek, hogy tudjuk oldani ezt a feladatot. Vannak problémáink, sérülések és betegségek nehezítik a dolgunkat, de az biztos, hogy olyan csapattal lépünk pályára, amely tovább akar jutni a kupában.

További híreink

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Huszonöt percnyi, rémálomszerű kezdést követően remek játékot produkálva, magabiztos győzelmet aratott női csapatunk az Austria Wien otthonában nemzetközi felkészülési mérkőzésen.

Savanya Csilla, a győriek válogatottja örülne a Fradi elleni finálénak - Kisalföld lapszemle
White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

A szlovák élvonalbeli bajnokság jelenlegi ötödik helyezettje ellen csapatunknál, sérülés miatt, ezúttal nem léphetett pályára, Krizsanova, Kovács L., Kocsán és Vida.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink