Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Újpesten a három pontért

A Simple Női Liga 12. fordulójában Újpestre látogat az ETO FC Győr NB I-es labdarúgócsapata, ahol az újonc ellen szeretné gyarapítani pontjai számát. A mérkőzést szombaton 13 órától rendezik a fővárosban.

Újpesten a három pontért

Női csapatunk az előző fordulóban Szegeden tudott nyerni meggyőző fölénnyel. Ennek tudatában utazik az újonc Újpest otthonába, ahol szombaton lép pályára az újabb három pont reményében. Vendéglátóink az eddigi tizenegy meccsükből egyet megnyertek, egyszer játszottak döntetlent, és kilenc alkalommal szenvedtek vereséget. Az így megszerzett négy pontjukkal a tabella utolsó, 12. helyén állnak. Ennek fényében együttesünk a találkozó esélyese, ettől függetlenül a szakmai stáb maximális koncentrációt vár el a lányoktól.

Elsőszámú célunk, hogy megszerezzük a három pontot – kezdte Dörnyei Balázs. – Azt gondolom, hogy erre jó esélyünk is van, de maximálisan tiszteljük az ellenfelünket, és ennek a fényében százszázalékos erőbedobással készültünk a héten. Az elképzelhető, hogy a jövőheti kupameccsünk miatt lesz egy-két változás a csapaton belül, úgyhogy azok is lehetőséghez juthatnak, akik eddig kevesebbet játszottak, de egyértelmű elvárás tőlük is, hogy jó teljesítményt nyújtsanak, és győzelemmel jöjjünk haza Újpestről.

További híreink

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Huszonöt percnyi, rémálomszerű kezdést követően remek játékot produkálva, magabiztos győzelmet aratott női csapatunk az Austria Wien otthonában nemzetközi felkészülési mérkőzésen.

Savanya Csilla, a győriek válogatottja örülne a Fradi elleni finálénak - Kisalföld lapszemle
White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

A szlovák élvonalbeli bajnokság jelenlegi ötödik helyezettje ellen csapatunknál, sérülés miatt, ezúttal nem léphetett pályára, Krizsanova, Kovács L., Kocsán és Vida.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink