Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Gólerős játék a középpályán

Az NB III Nyugati csoportjának előző, 18. fordulójában Csornán vendégszerepelt az ETO Akadémia, ahol fiataljaink 2-1-es győzelmet arattak, és újabb fontos három pontot gyűjtöttek be.

Gólerős játék a középpályán

A bravúros győzelemmel végződő, Gyirmót II. elleni városi rangadó után Csornára látogatott az ETO Akadémia, ahol fiataljaink nehéz kilencven perc során újabb fontos három pontot szereztek. A 2-1-es sikerrel végződő találkozón mindkét gólunkat az utóbbi időben nagyon eredményesen futballozó középpályás, Szabó Tamás szerezte, aki már kilencedik találatát jegyezte a szezonban. A technikás középpályás bízik benne, hogy a lendület nem törik meg, és most hétvégén is sikerrel veszik a következő akadályt.

Türelmesen játszottunk az elmúlt mérkőzésen, jól járattuk a labdát, de ha még türelmesebbek vagyunk, több helyzet is adódott volna előttünk – kezdte Szabó Tamás. – Nagyon örülök, hogy ismét eredményes tudtam lenni, először kaptam egy jó labdát, ami után egy az egyben megvertem az ellenfelet, majd átlövés után a hosszú alsóban kötött ki a labda. Ezzel sikerült megszereznünk a vezetést, majd egy visszatámadás után passzoltunk párat az ellenfél térfelén, és szintén átlövés után növeltük az előnyt. A második félidőben eldönthettük volna a három pont sorsát előbb is, de szerencsére legalább az eredményt tartottuk. Örülök, hogy az utóbbi időben jönnek a gólok, keményen készülök én is és a csapat is egyaránt, aminek hosszútávon meg lesz az eredménye.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink