Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Kemény ellenfél vár a hölgyekre vasárnap

A Simple Női Liga 9. fordulójában Üllőre látogat az ETO FC Győr NB I-es labdarúgócsapata, ahol az Astra vendégeként lép pályára vasárnap 13.30 órától.

Kemény ellenfél vár a hölgyekre vasárnap

Női csapatunk a megszokottól eltérően, ezúttal vasárnap lép pályára. A hölgyek Üllőre látogatnak, ahol az Astra vendégeként lépnek pályára abban a reményben, hogy tovább növelik pontjaik számát. A középmezőnyben tanyázó csapat ellen jó játékra és nagy koncentráltságra lesz szükség, ugyanis az üllőiek okoztak már meglepetést a bajnokságban, többek között legyőzték a Haladást és döntetlent játszottak a DVTK-val. Eddigi nyolc meccsükből hármat tudtak megnyerni, négyszer játszottak döntetlent, és mindössze csak egy alkalommal szenvedtek vereséget. A szakmai stáb fel is hívta a lányok figyelmét az ellenfél kemény védekezésére, amiből kellőképp fel is készültek az elmúlt időszakban.

Az Astra mindig is kemény ellenfélnek számított, szervezett védekezésből indítják a támadásaikat – kezdte Dörnyei Balázs. – Visszatért a kispadjukra korábbi edzőjük, Dombó János, aki az NB I mezőnyét és játékosait nagyon jól ismeri, ezáltal egész biztos, hogy egy nagyon jól felkészített csapattal fogunk találkozni, aminek a védekezésének a feltörése komoly feladat lesz. Egyrészt türelmesnek és agresszívnak kell lennünk, másrészt előre kell lépnünk abban, hogy a helyzeteinket nagyobb százalékban használjuk ki.

További híreink

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Huszonöt percnyi, rémálomszerű kezdést követően remek játékot produkálva, magabiztos győzelmet aratott női csapatunk az Austria Wien otthonában nemzetközi felkészülési mérkőzésen.

Savanya Csilla, a győriek válogatottja örülne a Fradi elleni finálénak - Kisalföld lapszemle
White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

A szlovák élvonalbeli bajnokság jelenlegi ötödik helyezettje ellen csapatunknál, sérülés miatt, ezúttal nem léphetett pályára, Krizsanova, Kovács L., Kocsán és Vida.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink