Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Fontos információk a holnapi mérkőzéssel kapcsolatban

Kedves ETO-Szurkolók és Vendégszurkolók! A holnap délután 17 órakor megrendezésre kerülő, ETO FC Győr – Kecskeméti TE MOL Magyar Kupa mérkőzéssel kapcsolatban az alábbi fontos információkat szeretnénk megosztani.

Fontos információk a holnapi mérkőzéssel kapcsolatban

Ahogy korábban már jeleztük, a tavalyi, Ferencváros elleni kupamérkőzésen történtek miatt a holnapi mérkőzésünket zárt kapuk mögött kell megrendezni. Ez azt jelenti, hogy a Fegyelmi Szabályzat szerint a hazai szektorokba nem árusíthatunk jegyet és a hazai, bérletes szurkolóinkat sem engedhetjük be, ellenben a vendégcsapat szurkolói részére fenntartott szektorba a vonatkozó MLSZ szabályzatban előírt létszámban és feltételek mellett a vendég szurkolók számára biztosítani kell a jegyvásárlás lehetőségét.

A vendégpénztár 120 perccel a mérkőzés előtt, azaz 15 órakor nyit, a vendégszektorban pedig büfé és mosdó áll majd a vendégszurkolók rendelkezésére. A teljes árú vendégjegy 1500 Ft, a féláras (diák/nyugdíjas) jegy 750 Ft, 14 éven aluliaknak pedig a mérkőzés megtekintése ingyenes, ehhez a jegypénztárban 0 Ft-os regisztrációs jegyet kell kérni.

A vendégszektorba csak a vendég csapat, azaz a Kecskeméti TE szurkolói vehetnek jegyet, a jegyvásárláshoz pedig Bács-Kiskun megyei lakcímkártya szükséges, ezt mindenkinél ellenőrizni fogja az illetékes biztonsági személyzet, a helyszínt biztosító rendőrök segítségével.

Szeretnénk megkérni minden kedves szurkolónkat, hogy ne kíséreljenek meg jegyet vásárolni a vendégszektorba, ezúttal kivételesen otthonról, az M4 Sport élő közvetítését nézve szurkoljanak az ETO győzelméért és továbbjutásáért! Köszönjük az együttműködést!

Hajrá ETO!

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink