Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

A megszokott harcosság a középpályán

Vasárnap este rangadót rendeztek a Merkantil Bank Ligában, ahol az MTK vendégeként lépet pályára az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata, és 1-1-es döntetlent játszott.

A megszokott harcosság a középpályán

A vasárnap esti mérkőzésen a hazai MTK kezdett jobban, a fővárosiak az első félidő derekán előnyhöz jutottak egy szép távoli lövés után. A folytatásban csapatunk átvette a kezdeményezést, különösen a második játékrészben, amikor sok nagy gólszerzési lehetőséget alakított ki, ám ezekből sajnos csak egyet sikerült értékesíteni. A hajrában Toma csapott le egy kipattanóra, és higgadtan lőtt a kapuba. Középpályásunk az egész mérkőzésen keményen dolgozott, az első negyvenöt percben egy távoli próbálkozása a kapufán csattant, így már kis szerencsével akár a 37. percben feliratkozhatott volna a gólszerzők listájára. Ettől függetlenül is a mezőny egyik legjobbja volt, a rá jellemző harcossággal küzdött, és sajnálja, hogy nem sikerült mind a három pontot begyűjteniük.

Úgy gondolom, az első harminc percet leszámítva, amikor nem tudtuk annyira kontrollálni a meccset, jó teljesítményt nyújtottunk. A kapott gól után véleményem szerint nagyon jól játszott a csapat, különösen a második félidőben, ahol rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de sajnos csak egy gólt tudtunk szerezni. Nagyon sokat gyakoroljuk a támadás befejezéseket, reményeim szerint a jövőben velünk lesz a szerencse is, és többet ki tudunk használni ezekből a lehetőségekből. A csapat meccsről meccsre fejlődik, keményen dolgozunk, és biztos vagyok benne, hogy előre fogunk lépni – mondta Toma György.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink