Nehéz mérkőzések sorozata
Hétközi mérkőzésen lépett pályára szerdán csapatunk, ahol a városi rivális Gyirmót ellen hiába dolgoztunk ki több helyzetet, főleg az első félidőben, ezeket nem sikerült gólra váltani, és sajnos a kimaradt lehetőségek megbosszulták magukat, a vendégek kétszer is eredményesek tudtak lenni, amivel megnyerték a bajnokit.
Aktívabban kezdte csapatunk a Gyirmót elleni mérkőzést, mindjárt az első percekben Bacsa került helyzetbe, ám a próbálkozása Rusák kezében kötött ki. Ezután is sikerült kialakítani több gólszerzési lehetőséget, ám sajnos ezek is kihasználatlanok maradtak, a második félidőben pedig a Gyirmót két helyzetét is gólra váltotta, amivel megnyerte a meccset. A találkozón többször is veszélyt okozott az ellenfél kapuja előtt Óvári Zsolt, aki szomorú a vereség miatt, de már vasárnap javítana az MTK elleni, szintén nehéznek ígérkező összecsapáson.
- Végig azt éreztem, de leginkább az első félidőben, hogy uraljuk a mérkőzést, jobbak vagyunk, ám a gól hiányzott a játékunkból – kezdte Óvári Zsolt. – Sajnos az utóbbi időben nincs szerencsénk a kapu előtt, ez pedig most a második félidőben megbosszulta magát. Nagyon el vagyunk keseredve, véleményem szerint jobban játszottunk, mint a Gyirmót, és nem volt benn a meccsben, hogy kikapunk, pláne nem, hogy 2-0-ra. Vasárnap már nagyon szeretnénk nyerni, kijavítani ezt a vereséget. Jó csapattal fogunk találkozni, ellenük tudjuk megmutatni, hogy mi is jó csapat vagyunk, várjuk már a meccset, ha kihasználjuk a helyzeteinket, akkor úgy érzem, megnyerjük a mérkőzést.