Pontot érő remeklés
Az NB III Nyugati csoportjának 11. fordulójában hazai pályán fogadta az éllovas Veszprémet az ETO Akadémia csapata, ahol fiataljaink emberhátrányban értékes pontot szereztek a rutinos veszprémiek ellen.
Nehéz mérkőzés várt fiataljainkra múlt vasárnap délelőtt, ugyanis a bajnokságot remekül kezdő, listavezető Veszprém látogatott az ETO Parkban, akik előtte tíz mérkőzésükből csak egyszer szenvedtek vereséget és egy alkalommal végeztek döntetlenre. Akadémistáink jól indítottak, ugyanis egy szép támadás végén Borsos megszerezte a vezetést a csapatnak a 14. percben. Az első félidőben nem változott az állás, ám a második félidőben emberhátrányba került az ETO Akadémia, amit a vendégek ki is használtak, és Iszlai révén egyenlítettek. Az egy pont megszerzéséhez nagyban hozzájárult kapusunk, Kiss Ákos remeklése, aki az egész találkozó során jól védett, ráadásul egy büntető hárításával nagy szerepe volt a döntetlen kiharcolásában.
- Úgy gondolom, nagyon jól kezdtük a meccset, stabilan védekeztünk, és amit előzőleg elterveztünk, az sikerült is végrehajtani. Ezért is sikerült megszereznünk a vezetést, remekül támadtuk le az ellenfelet. A büntető elkerülhető lett volna, nem értettük meg egymást Vinczével, de szerencsére nem lett belőle nagy baj, előre eldöntöttem, hogy merre mozdulok, és el is akadt a lábamban. Boldog vagyok, hogy segíteni tudtam a csapatot a pontszerzésben, dolgozunk tovább, hogy sikeresek tudjunk lenni a jövőben – mondta Kiss Ákos.