Városi rangadó a hétközi fordulóban
A Merkantil Bank Liga 10., hétközi fordulójában városi rangadót rendeznek, ugyanis a Gyirmót gárdáját fogadja az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata szerdán 17 órától az ETO Stadionban. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
Sorban jönnek a bajnoki mérkőzések csapatunk számára, vasárnap még Kazincbarcikán léptünk pályára, ahol gól nélküli döntetlen született, szerdán pedig már a Gyirmóttal találkozunk. A csapatokat két pont választja el egymástól a tabellán, a sárga-kékek eddigi kilenc mérkőzésükből ötöt megnyertek, egyszer játszottak döntetlent és háromszor szenvedtek vereséget, az így begyűjtött tizenhat pontjukkal a 3. helyen állnak. Szerdai ellenfelünk az előző fordulóban hazai pályán vereséget szenvedett a Nyíregyházától, így minden bizonnyal kiélezett találkozóra számíthatunk. A két meccs közti rövid időben is keményen dolgozott a csapat, a szakmai stáb felkészítette a játékosokat a Gyirmót ellen, és bíznak benne, hogy hazai pályán sikerül megnyerni a városi rangadót.
- Mindent elkövettünk, hogy a lehető legjobb állapotban legyünk a Gyirmót ellen, és megszerezzük a nagyon fontos három pontot – kezdte Tímár Krisztián. – Nyilván nem lesz könnyű dolgunk, rendkívül rutinos edzőjük van, emellett megvan a stabil alapjátékuk, amit évek óta csiszolnak. Mi a saját játékunkat szeretnénk rájuk erőltetni, látjuk, melyek azok a területek, amiket be kell játszani. Biztos vagyok benne, hogy lesznek helyzeteink, az lesz a kulcs, hogy ezeket hatékonyabban ki kell használnunk. Lesznek fontos hiányzóink, de van olyan erős a keretünk, hogy tudjuk őket pótolni.