Öreg Cintia sérülése után optimistán tekint a jövőbe
A Simple Női Liga 7. fordulójában Budapesten, a Ferencváros otthonában vendégszerepelt az ETO FC Győr NB I-es labdarúgócsapata, ahol a címvédő hazaiak magabiztos győzelmet arattak, ám a végeredmény mellett az is érzékenyen érinti az együttest, hogy a csapatkapitány, Öreg Cintia az első félidőben sérülést szenvedett.
A Ferencváros elleni mérkőzés 40. percében csapatunk kapitánya, Öreg Cintia komolynak tűnő sérülést szenvedett. Előbb egy gyönyörű csellel átjátszotta magát egy ferencvárosi játékoson, majd érkezett Pusztai, akinek becsúszása Öreg bokáját találta telibe. Mint később kiderült, csapatkapitányunk bokaszalag-szakadást szenvedett, de már jobban van, és minél előbb szeretne visszatérni a pályára.
- A kezdeti ijedtség és fájdalom után most már jobban vagyok. Rengeteg pozitív szót és biztatást kapok a csapattársaimtól, edzőimtől, ismerőseimtől, ebből sok erőt tudok meríteni. A diagnózis bokaszalag-szakadás, ami nem hangzik ugyan jól, de bízom benne, hogy minden rendben megy a rehabilitáció során. Sajnos így is jó pár hét külön munka vár rám, de nagyon motivált vagyok továbbra is, keményen dolgozom tovább, és még nagyobb lendülettel térek vissza a pályára, és természetesen addig is minden meccsen, valamint edzésen részt veszek, hogy a társaimmal lehessek – mondta Öreg Cintia.