Pontot érő bravúrok a hajrában
Az Merkantil Bank Liga 9. fordulójában Kazincbarcikán szerepelt az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata, ahol az utolsó húsz percben emberhátrányban játszva gólnélküli döntetlent ért el.
A válogatott szünet után Kazincbarcikán szerepelt először az ETO FC a bajnokságban. A frissen feljutó borsodi csapat remekül kezdte a szezont, és a tabella első felében helyezkedik el. Nem is volt könnyű dolga együttesünknek a Kolorcity Arénában, ráadásul tovább nehezítette a helyzetet, hogy Toma György a 70. percben megkapta második sárga lapját, amiért a játékvezető kiállította, így az utolsó bő húsz percet tíz emberrel játszottuk le. Abban, hogy az ellenfél komoly nyomásának hatására mégsem kaptunk gólt, nagy szerepe volt a védelemnek, de különösen a remek napot kifogó, bravúrt bravúrra halmozó Fadgyas Tamásnak.
- Úgy gondolom, az első félidőben irányítani tudtuk a mérkőzést, voltak helyzeteink, ami a második játékrészre is igaz, ám a kiállítás után stabilabb védekezésre volt szükség, hogy az eredményt tartani tudjuk, de még ekkor is voltak lehetőségeink, hogy megnyerjük a meccset. Örülök neki, hogy a bravúrjaimmal segíteni tudtam a csapatot, és ezzel egy pontot tudtunk szerezni Kazincbarcikán. Véleményem szerint ez egy értékes pont, de nyilván a szerdai mérkőzéstől függ, hogy mennyire értékes, ha akkor nyerni tudunk, akkor nagyon – mondta Fadgyas Tamás.