Egy pont a listavezető ellen
Az NB III Nyugati csoportjának 11. fordulójában hazai pályán fogadta az éllovas Veszprém gárdáját az ETO Akadémia, ahol fiataljaink az első félidőben megszerezték a vezetést, ám a hajrában emberelőnyben játszó vendégek egyenlíteni tudtak, így 1-1-es végeredmény született.
ETO Akadémia – Practical VLS Veszprém 1-1 (1-0)
Győr, ETO Park. V.: Horváth M. (Czeglédi, Dobos).
ETO Akadémia: Kiss Á. – Ignácz, Szujó, Vincze, Tamás K., Vingler (Csáki 76’), Szabó T. (Tóth R. 67’), Németh O., Deákovits (Sipőcz 60’), Borsos (Huszár 46’), Lacza. Vezetőedző: Antonio Munoz.
VLS Veszprém: Héninger – Balogh M., Dobsa, Molnár B. (Iszlai 56’), Major, Végh (Gálfi 46’), Somogyi., Tóth M. (Kovács D. 56’), Baldauf, Horváth H., Zachán (Krebsz 46’). Vezetőedző: Pető Tamás.
Gsz.: Borsos (14’) ill. Iszlai (75’).
Kiállítva: Ignácz (70’).
Alig negyedóra telt el a mérkőzésből, amikor megszereztük a vezetést! Egy szép támadás végén Lacza centerezésére Borsos érkezett középen, aki közelről a hálóba passzolt 1-0. Az első félidő vége felé több lehetőséget is kialakítottak a vendégek, ám Kiss Á. többször is nagy védést mutatott be. A második játékrészben nagy erőket mozgósított a Veszprém, ami a 70. perctől Ignácz kiállítását követően emberelőnyben futballozott. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis a 75. percben egy jobb oldali szögletet követően Iszlai fejelt a jobb alsó sarokba 1-1. Innentől a végeredmény már nem változott, akadémistáink egy ponttal gazdagodtak a listavezető ellen.
Antonio Munoz: - Jó mérkőzést játszottunk egy nagyon jó ellenféllel szemben. Nem véletlen, hogy ők állnak az első helyen. Az első félidőben megszereztük a vezetést, majd a második játékrészben megvolt a lehetőségünk, hogy a második góllal lezárjuk a mérkőzést még a kiállítás előtt. Emberhátrányban a játékosok extra munkát végeztek védekezésben, nagyon értékes pontot szereztünk.