Zöld-fehér rangadó a hölgyeknél
A Simple Női Liga 7. fordulójában rangadón lép pályára az ETO FC Győr NB I-es labdarúgócsapata, ugyanis a címvédő és jelenleg velünk azonos pontszámmal álló Ferencvárossal találkozik vasárnap 14:45 órakor. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti!
Két remek formában lévő csapat találkozik vasárnap délután a budapesti Kocsis Sándor Sportközpontban, ugyanis az eddig százszázalékos Ferencváros a szintén hibátlan ETO FC Győrrel csap össze. Mindkét együttes jól zárta az előző szezont, a fővárosiak a bajnokságot zárták az első helyen, míg csapatunk a Magyar Kupában diadalmaskodott. A vasárnapi mérkőzés minden bizonnyal nagy izgalmakat tartogat, a lányok keményen készültek az összecsapásra, és a szakmai stáb is bízik benne, hogy sikerül jó eredményt elérni a Fradi otthonában, ahol nyomás nélkül léphetnek pályára a játékosok.
- Én nem szeretnék abból kiindulni, hogy két veretlen csapat találkozik egymással, ugyanis a futball szabályai szerint ezért a mérkőzésért is maximum három pontot lehet kapni – kezdte Dörnyei Balázs. – Annyit kérünk csak a lányoktól, hogy játszanak bátran, élvezzék a meccset, egy erős ellenféllel találkoznak tévé közvetítés előtt, próbáljunk ki olyan dolgokat, amikre szükségünk lehet a későbbiekben is a bajnokságban, kvázi egy tesztként nézzük meg, hogy mi az, ami működik, és mi az, ami nem egy élcsapat ellen. Tehát abszolút nyugodtan készülhetnek a játékosok, semmifajta plusz terhet nem rakunk rájuk.