Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Az éllovas látogat Győrbe

Az NB III Nyugati csoportjának 11. fordulójába nehéz feladat vár az ETO Akadémia csapatára, ugyanis fiataljaink az éllovas Veszprémet fogadják vasárnap 11 órától az ETO Park „camping” pályáján.

Az éllovas látogat Győrbe

Fiataljaink kemény erőpróba előtt állnak, ugyanis a remekül teljesítő, a bajnokságot vezető Veszprém csapatát fogadják a harmadosztályú bajnokság következő fordulójában. Vasárnapi ellenfelünk eddigi tíz mérkőzéséből nyolcat megnyert, egyszer játszott döntetlent, és szintén egy alkalommal szenvedett vereséget. A szakmai stáb reméli, hogy minél előbb visszatalál csapata a jó útra, akár már most hétvégén meglepetést okoznának a rutinos veszprémiek ellen.

A tabella állása szerint a Veszprém a legjobb csapat eddig a bajnokságban, így nagyon nehéz meccs vár ránk. Mindent meg fogunk tenni, hogy megnehezítsük a veszprémiek dolgát, és itthon tartsuk a három pontot – mondta Antonio Munoz.

További híreink

Utánpótlás-híradó

Utánpótlás-híradó

Zajlik a felkészülés utánpótlás-csapatainknál is, aminek keretében edzőmérkőzéseken szerepelnek fiatal játékosaink.

Utánpótlás-híradó
Utánpótlás-híradó

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink