Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

ETO-játékosok a válogatottakban

Sikeresen szerepeltek játékosaink a korosztályos válogatottakban

ETO-játékosok a válogatottakban

Forrás: mlsz.hu

A bolgárok elleni siker után a litvánok ellen is nyerni tudott az újjáalakuló U21-es válogatott, ezúttal Németh András találatával győztünk 1-0-ra. A találkozón kezdőként 61 percet játszott Benczenleitner Barna, míg Csinger Márk a hajrában állt be.

U19-es válogatottunk utolsó mérkőzésén lépett pályára a walesi Európa-bajnoki selejtezőtornán. A mieink az első félidőben hátrányba kerültek, és a második játékrész felétől emberhátrányban futballoztak, de fegyelmezett és önfeláldozó játékuknak köszönhetően nem kaptak újabb gólt, így tavasszal az elitkörben folytathatják. Ebben a korosztályban is volt a csapatban ETO-játékos, ugyanis Tuboly Máté végig játszotta a mérkőzést.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink