Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Vasárnap délelőtt a Nagykanizsa ellen

Az NB III Nyugati csoportjának 9. fordulójában hazai környezetben lép pályára az ETO Akadémia, fiataljaink a tabella első feléhez tartozó Nagykanizsát fogadják vasárnap 11 órától az ETO Park „camping” pályáján.

Vasárnap délelőtt a Nagykanizsa ellen

Akadémistáink két hét kihagyás után lépnek újra pályára, mivel az előző hétvégén a MOL Magyar Kupa mérkőzések miatt nem rendeztek fordulót. Ezalkalommal kemény feladat előtt állnak fiataljaink, ugyanis a jó erőkből álló Nagykanizsa látogat Győrbe. A zala megyeiek eddigi nyolc mérkőzésükből ötöt megnyertek, egyszer játszottak döntetlent és kétszer szenvedtek vereséget. Az így begyűjtött tizenhat pontjukkal a tabella 5. helyén állnak. A csapat kemény munkát végzett az elmúlt két hétben, Antonio Munoz vezetőedző pedig bízik benne, hogy a befektetett munka vasárnap megtérül.

Nagyon fontos és nehéz mérkőzést játszunk a Nagykanizsa ellen, de sokat gyakoroltuk, hogy mit kell csinálnunk védekezésben és támadásban egyaránt. Ha ugyanazt a munkát tudjuk csinálni, mint edzéseken, akkor úgy gondolom, pozitív eredményt érünk el – mondta Antonio Munoz.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink