Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Priskin bízik a közeli visszatérésben

Nagy tervekkel vágott neki az őszi idénynek Priskin Tamás, az ETO FC Győr 63-szoros magyar válogatott támadója. Azt remélte, hogy jó játékkal és gólokkal tudja segíteni a társakat, de ezekből sérülés miatt eddig semmi sem valósult meg. Játékosunk a Kisalföldnek nyilatkozott a témában.

Priskin bízik a közeli visszatérésben
A második fordulóban a Szeged elleni mérkőzésen a szünetben le kellett cserélni és azóta nem is lépett pályára.

„Sajnos előbb a combközelítő izmomban keletkezett egy gyulladás, majd nem sokkal később durván beszakadt az izom, ezért nem tudtam játszani. Mindez augusztus elején-közepén történt, azóta előbb rehabilitációs munkát végeztem, majd a héten kezdtem el a labdás edzéseket. Egyelőre nem a csapattal együtt készülök, de remélem, hogy a jövő héten már teljes értékű edzésmunkát tudok végezni. Nagyon hiányzik a játék, jó lenne minél hamarabb visszatérni a pályára. Bízom benne, hogy Kazincbarcikán már ott lehetek a csapatban” - említette a cikkben Priskin Tamás, aki kapitányként igazi vezér az öltözőben, felnéznek rá a többiek.

Az elmúlt nyolc bajnoki fordulóban 4 győzelem mellett 1 döntetlen és 3 vereség az ETO mérlege, emellett továbbjutott a csapat a MOL Magyar Kupában, ahol a Kecskemétet fogadják októberben.

„Én elégedett vagyok a csapat szereplésével, nagyobb szerencsével több pontunk is lehetne - folytatta Priskin Tamás. - A játékunkat látom biztatónak, és szerintem az idő előrehaladásával egyre jobbak leszünk. A Pécs ellen megérdemeltünk volna legalább egy pontot, de akár a győzelmünk is simán benne volt a meccsben a helyzetek alapján. Ilyen balszerencsés mérkőzés minden csapat életében előfordul néhány egy-egy bajnokságban. Menni kell tovább, küzdeni, hajtani és annak meglesz az eredménye.”

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink