Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Debütálás tétmeccsen

A Pécsvárad elleni, 4-0-s győzelemmel végződő MOL Magyar Kupa mérkőzésen, ahogy Tímár Krisztián vezetőedző korábban jelezte, több fiatal játékosának is lehetőséget adott, akik nem okoztak csalódást a továbbjutást érő összecsapáson.

Debütálás tétmeccsen

A felkészölési időszakban is rendszeresen játéklehetőséget kaptak az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapatában a fiatal játékosok, akik közül a gólszerző Szujó Attila mellett, az ETO sajátnevelésű játékosa, Vingler László most tétmérkőzésen is bemutatkozhatott. Fiatal középpályásunk – aki nemrég tért vissza az U18-as válogatottból – nagyon boldog, hogy megkapta a lehetőséget, és továbbra is keményen dolgozik azért, hogy a jövőben is számítson rá a szakmai stáb.

Meccs előtt már szólt a Mester, hogy szeretne számunkra játéklehetőséget biztosítani – kezdte Vingler László. – Boldog volt, hogy be tudtam szállni, és úgy érzem, nem is okoztam csalódást. Nagyon jól alakult számunkra a kupameccs, már az elején kétgólos előnyre tettünk szert. Magabiztosan jutottunk tovább, habár a helyzetkihasználásunk lehetett volna jobb is. Örülök, hogy egy elsőosztályú csapattal játszhatunk a következő körben, de úgy gondolom, hogy hazai pályán elkaphatjuk őket. Nyilván nehéz dolgunk lesz, de az a célunk, hogy a tavalyihoz hasonlóan, idén is NB I-es csapatot búcsúztassunk. A jövőben szeretnék minél több játékpercet kiharcolni magamnak, emellett a klub NB III-as együttesében hétről-hétre jó teljesítményt nyújtani.  

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink