Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Pécsvárad után, Kecskemét előtt

A MOL Magyar Kupa 3. fordulójában az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata a megyei első osztályú Pécsvárad vendégeként lépett pályára, ahol magabiztos, négygólos győzelmet aratott. A gólszerzők között ott volt Kovács Krisztián is, aki hosszú idő után újra betalált.

Pécsvárad után, Kecskemét előtt

A múlt szombati, legjobb 64 csapat között megrendezésre kerülő Pécsvárad-ETO MOL Magyar Kupa mérkőzésen már az első percekben sikerült megszerezni a vezetést, majd rövidesen megduplázni az előnyt, így végül a barátságtalan, esős idő ellenére megnyugtató, 4-0-s győzelemmel ért véget a találkozó, ezzel pedig bejutott az ETO a legjobb 32 csapat közé.

A negyedik gól a 70. percben született, Vincze beadására Kovács Krisztián érkezett és zavartalanul fejelt a hálóba, ezzel beállítva a végeredményt. Az ETO-ban nevelkedett játékos nagyon örül, hogy hosszú idő után ismét góllal segíthette a csapatot.

-        A Pécsvárad ellen mindenképpen szerettünk volna továbbjutni, mondhatom úgy is, ez kötelező feladat volt – mondta Kovács Krisztián. – A mérkőzésen azok a játékosok is szerepet kaptak, akik eddig kevesebbet játszottak, szerintem mindenki nagyon jól állt a mérkőzéshez, talán ennek is köszönhető, hogy már korán megszereztük a vezetést, így pedig a folytatásban nyugodtabban játszhattunk. Régen sikerült utoljára gólt szereznem, úgyhogy nagyon örülök, hogy most újra eredményes tudtam lenni és ezzel is segíteni tudtam a csapatot, a gólom adott egy plusz pozitív töltetet is a győzelmen felül.

A hétfő esti sorsoláson kiderült, az ETO az NB I-es Kecskeméti Te csapatát fogadja majd, akik a Tiszakécskét legyőzve jutottak be a legjobb 32 csapat közé. Kovács nem számít könnyű mérkőzésre, de szeretné, ha a tavalyi évhez hasonlóan idén is sikerülne minél tovább menetelni a Kupában.

-        Láttuk, hogy az idei NB I-es bajnokság egyik újoncát, a Kecskemétet kaptuk a MOL Magyar Kupában, de szeretnénk a tavalyi évhez hasonlóan, idén is jó eredményeket elérni akár elsőosztályú csapatok ellen is, és minél tovább menetelni. Biztos nem lesz egyszerű mérkőzés, de mi mindent megteszünk a továbbjutás érdekében, jó meccsre számítok, izgatottan várjuk a következő fordulót.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink