Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Sikeres debütálás

A MOL Magyar Kupa 3. fordulójában lejátszotta első mérkőzését a sorozatban az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapat, ahol a megyei első osztályú Pécsvárad vendégeként magabiztos, 4-0-s győzelmet aratott.

Sikeres debütálás

A Magyar Kupa harmadik körében már becsatlakozott a küzdelmekbe az ETO FC, ahol a Baranya megyei első osztályban szereplő Pécsvárad otthonában lépett pályára, és magabiztosan jutott a következő körbe. A mérkőzésen több olyan játékos is lehetőséget kapott, aki a bajnokságban kevesebb szerephez jutott eddig. Ilyen volt Szujó Attila is, aki miután Győrbe igazolt, az első edzések egyikén sérülést szenvedett, és nem tudott a csapattal készülni. A szombati kupamérkőzésen a kezdőben kapott helyet a 19 esztendős védő, aki ezt góllal hálálta meg, és bízik benne, hogy a jövőben a bajnoki meccseken is több szerephez jut majd.

Nagyon örülök, hogy be tudtam mutatkozni az ETO színeiben – kezdte Szujó Attila. – Sajnos a sérülésem miatt a felkészülés nagy része kimaradt számára, és ez által sokat kellett várnom a debütálásra. Örülünk, hogy nyerni tudtunk, és hoztuk a kötelezőt. Nem volt könnyű mérkőzés, már csak a körülmények miatt sem. Boldog vagyok, hogy góllal tudtam segíteni a csapatot, jól éreztem magam a pályán, de nyilván sokat kell még dolgoznom, hogy visszanyerjem a formám. Még nem nagyon gondolkodtam rajta, hogy milyen ellenfél lenne jó a következő körben, de igazából mindegy is, azzal a céllal lépünk pályára, hogy tovább szeretnénk jutni.

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójának párosításait hétfőn este 18.15 órától sorsolják, amit az M4 Sport élőben közvetít.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink