Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Nehéz meccs előtt az akadémisták

Az NB III Nyugati csoportjának 8. fordulójában Tatabányára látogat az ETO Akadémia, ahol fiataljaink vasárnap 16 órától lépnek pályára egy keménynek ígérkező találkozón.

Nehéz meccs előtt az akadémisták

Az előző körben fiataljaink hazai pályán magabiztos győzelmet arattak az újonc Zsámbék ellen. Most hétvégén minden bizonnyal keményebb kilencven perc vár akadémistáinkra, ugyanis a tabellán előkelő helyen álló Tatabánya vendégei lesznek. Vendéglátónk eddig lejátszott hét meccséből négyet megnyert, kétszer végzett döntetlenre és egyszer szenvedett vereséget. Antonio Munoz vezetőedző nagyon bízik a játékosokban, és reményei szerint jó és sikeres kilencven percet tudnak játszani.

A Tatabánya elleni találkozó egy nagyon nehéz mérkőzés lesz. Nagyon jó csapatuk van, amit az is mutat, hogy a tabella negyedik helyét foglalják el. A játékosaim remekül dolgoztak egész héten, szeretnénk jó eredményt elérni Tatabányán – mondta Antonio Munoz.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink