Vitális Milán a DAC 1904 kötelékeiben, de továbbra is az ETO játékosa
Az átigazolási piacon rendkívüli érdeklődés nyilvánult meg az elmúlt hetekben fiatal játékosunk, Vitális Milán iránt, akit viszont klubunk mindenképpen szeretett volna megtartani. A mai napon örömmel jelenthetjük be, hogy sikerült olyan megállapodást kötni, melynek eredményeképp Milán jövő nyárig még egészen biztosan minket erősít, azt követően pedig a DAC 1904 csapatával aláírt vételi megállapodás lép életbe, melynek keretében nem kizárt, hogy a játékos továbbra is Győrben játszik majd.
Vitális Milán 2002 óta nevelkedett az ETO-ban, egy rövid debreceni kitérőtől eltekintve végig nálunk játszott. Felnőtt csapatunkban 2019. május 19-én mutatkozott be a Credobus Mosonmagyaróvár ellen, majd 2020 októberében első gólját is megszerezte a Szombathelyi Haladás otthonában. Milán azóta kemény munkával, tehetséggel és szorgalommal NB II-es csapatunk stabil játékosává nőte ki magát, és képességeire mások is felfigyeltek.

Mihalecz István sportigazgató a következőket mondta a szerződés aláírását követően:
- Hónapok óta húzódó tárgyalási folyamat végére sikerült megnyugtató módon pontot tennünk, ennek következtében tehetséges utánpótlás-válogatott játékosunk legalább még egy évig az ETO-t erősíti – mondta Mihalecz István. – A nyári átigazolási időszakban nem csupán új játékosok megszerzése, de meglévő erősségeink megtartása is feladat volt. Nem titok, hogy Vitális Milán iránt rendkívül komolyan érdeklődött több NB I-es csapat is, és olyan ajánlatok érkeztek, melyek után Milán is jelezte, hogy idővel mindenképpen szeretne tovább lépni. Ezen a ponton egyetlen cél lebegett a szemünk előtt: semmiképpen nem akartuk elveszíteni saját nevelésű játékosunkat. Igyekeztünk olyan megoldást keresni, mely a játékosnak is biztosítja a vágyott előrelépési lehetőséget, de klubunk érdekei is érvényesülnek, és egy ideig még nem kell lemondanunk tehetségünkről. Nyilván könnyebb helyzetben lettünk volna, ha az ETO az NB I-ben szerepelne, hiszen akkor vélhetően kevés NB I-es klub lett volna vonzóbb nálunk. Most viszont még nem ez a helyzet, így minden érdeklődő klubbal olyan irányban próbáltunk tárgyalni, hogy Milánt legalább ebben a szezonban még sorainkban tudhassuk. A DAC-cal aláírt megállapodás végül minden érdekeltnek megfelelő biztosítékot jelentett, és rögzíti az összes lehetséges forgatókönyvet. Egyelőre annyi biztos, hogy Milán 2023. nyaráig az ETO színeiben futballozik majd, és nagyon bízunk benne, hogy sok örömet okoz majd szurkolóinknak.

Játékosunk pályafutásában nagy lépés a szerződés aláírása, de továbbra is elkötelezetten dolgozik az ETO sikereiért.
- Elsősorban szeretném megköszönni az ETO-s edzőknek és mindazoknak, akik plusz munkával is segítettek, és így sikerült is előre lépnem – mondta Vitális Milán. – Úgy gondolom, hogy az elkövetkező, kölcsönben töltött idő a fejlődésemet fogja szolgálni, továbbra is mindent meg fogok tenni, hogy az ETO minél jobban szerepeljen.
