Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Babati gólja három pontot ért

A Merkantil Bank Liga 7. fordulójában lejátszott FC Ajka – ETO FC Győr mérkőzésen igazi parázs csata alakult ki, aminek végén mi örülhettünk, ugyanis a második félidő legelején Babati Benjamin góljának köszönhetően elhoztuk a három pontot.

Babati gólja három pontot ért

Az első félidőben több helyzetet is sikerült kialakítanunk Ajkán, ám a kaput nem tudtuk bevenni ebben a játékrészben. A második negyvenöt perc éppen csak elkezdődött, amikor egy előrevágott labdára Babati csapott le, majd gyönyörűen beállt a védője elé, és a tizenhatoson belülre érve higgadtan lőtt a hálóba a kapus mellett. Babati második ETO-mezben szerzett gólja három pontot ért, aminek a támadó nagyon örül, és ahogy az egész csapat, ő is keményen dolgozik tovább.


- Úgy érzem, végig kézben tartottuk a mérkőzést, idő kérdése volt, hogy mikor tudunk gólt szerezni – kezdte Babati. – Nagyon örülök, hogy eredményes tudtam lenni, volt egy előre ívelt labda, aminél szerintem a két védő egymásra várt, ezt használtam ki, le tudtam csapni a labdára, és miután betoltam a védő elé már könnyű dolgom volt, hiszen a kapussal álltam szemben. Ugyanezt a játékot várom a következő mérkőzéseken is, ami jellemez minket most már meccsek óta, tehát a letámadást és küzdelmes focit, és folytatnunk kell a megkezdett sorozatot.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink