Ajkán folytatni a jó sorozatot
A Merkantil Bank Liga 7. fordulójában Ajkára látogat az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata, ahol vasárnap 17 órától abban a reményben lép pályára, hogy növelni tudja pontjai számát, és a tabellán kapaszkodik tovább az élbolyhoz. A mérkőzésről a hazaiak élő online közvetítést biztosítanak!
Csapatunk jó formának örvend, ugyanis utolsó három mérkőzésén hét pontot szerzett, és mindössze csak egy gólt kapott. Vasárnap egy közvetlen riválissal, az Ajkával találkozunk, akik hozzánk hasonlóan tíz pontot gyűjtöttek, így a 6. helyen állnak a tabellám. Eddigi hát mérkőzésükből hármat megnyertek, egyszer játszottak döntetlent, és két alkalommal szenvedtek vereséget. Hazai pályán különösen veszélyesek az ajkaiak, tehát kemény kilencven perc vár együttesünkre. Tímár Krisztián vezetőedző és stábja felkészült az ellenfélből, és bíznak benne, hogy vasárnap tovább folytatódik jó sorozatunk.
- Egy nagyon stabil csapat lesz vasárnap az ellenfelünk, rutinos játékosokkal és edzővel. Tudjuk, hogy pontrúgásokból erősek, hazai pályán kifejezetten masszívak, de nyilván kielemezzük őket, felkészülünk belőlük, és jó eredményt akarunk elérni – mondta Tímár Krisztián.