Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Gólok kellenek hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 6. fordulójában újra hazai környezetben lép pályára az ETO FC NB II-es labdarúgócsapata, ahol a Tiszakécske gárdáját fogadja vasárnap 19 órától.

Gólok kellenek hazai pályán

Együttesünk az előző fordulóban gól nélküli döntetlent játszott Soroksáron egy olyan mérkőzésen, ahol az utolsó pillanatokban kétszer is meglehetett volna a három pont. Most hétvégén már csak emiatt is fontos lesz, hogy hazai pályán sikerüljön kiharcolni a győzelmet. Soron következő ellenfelünk öt meccséből kettőt megnyert, egyszer játszott döntetlent, és két alkalommal szenvedett vereséget. Így hozzánk hasonlóan hét pontot gyűjtöttek eddig. Tímár Krisztián vezetőedző bízik benne, hogy az adódó lehetőségeket sikerül kihasználni, eredményesek tudunk lenni a kapu előtt, és itthon tartjuk a három pontot.

Egy azonos pontszámmal rendelkező csapat érkezik hozzánk a hétvégén. Tisztában vagyunk vele, hogy rutinos, jó játékosokból áll a Tiszakécske kerete, de hazai pályán szeretnénk megnyerni a mérkőzést, és itthon tartani a három pontot. Tudjuk, hogy nehéz meccs lesz, de kijavítottuk azokat a hibákat, amiket múlt héten vétettünk, főleg támadásban. Szeretnénk, ha ez látható is lenne vasárnap, és tudnánk gólokat szerezni – mondta Tímár Krisztián.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink