Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Herczeg góllal tért vissza Szombathelyre

A Simple Női Liga 2. fordulójában lejátszotta idei első rangadóját az ETO FC Győr NB I-es labdarúgócsapata. Hölgyeink Szombathelyen vendégszerepeltek, ahol gól nélküli első félidő után, a második játékrészben három gólt is szerezve magabiztosan nyerték meg a mérkőzést.

Herczeg góllal tért vissza Szombathelyre

Az első fordulóban aratott, gólgazdag 9-0-s győzelem után a második körben már keményebb ellenfél várt női csapatunkra, ugyanis azzal a Szombathelyi Haladással találkoztak, amivel az előző szezonban a Magyar Kupa döntőjében is meccseltek. A két együttes mindig szoros kilencven perceket szokott játszani egymással, és ezúttal is úgy indult a találkozó, ugyanis negyvenöt perc játék után 0-0-t mutatott az eredményjelző. Aztán a második félidőben már sikerült a magunk javára fordítani a mérkőzést, többek között Herczeg Andreának is köszönhetően, aki volt csapata ellen szerezte meg a vezetést büntetőből az ETO-nak.

Nagyon szerettünk volna nyerni Szombathelyen, tudva, hogy nem nyert még ott a csapatunk előtte, ez is egy plusz motiváció volt, hogy törjük meg a negatív szériát. Ennek megfelelően állt bele a csapat a meccsbe, nehéz mérkőzésre számítottunk, de végül is mi nehezítettük meg a saját dolgunkat, mert már első félidőben megvoltak a helyzeteink, hogy eldöntsük a meccset viszont jó csapat teljesítménnyel és sok munkával sikerült három értékes ponttal távozni a Haladás otthonából. Személy szerint fura érzésekkel érkeztem meg a stadionba, de ezt félre tudtam tenni, mert számomra minden meccs egyforma. Nagyon szerettem Szombathelyen játszani, a lányokkal a mai napig jó a viszonyom, sajnáltam, hogy el kellett jönnöm, de az élet mindent visszaad, érdekes, hogy pont büntetőből találtam be a Haladásnak. Egyértelműen nagyon örültem, hogy eredményes tudtam lenni – mondta Herczeg Andrea.

További híreink

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Huszonöt percnyi, rémálomszerű kezdést követően remek játékot produkálva, magabiztos győzelmet aratott női csapatunk az Austria Wien otthonában nemzetközi felkészülési mérkőzésen.

Savanya Csilla, a győriek válogatottja örülne a Fradi elleni finálénak - Kisalföld lapszemle
White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

A szlovák élvonalbeli bajnokság jelenlegi ötödik helyezettje ellen csapatunknál, sérülés miatt, ezúttal nem léphetett pályára, Krizsanova, Kovács L., Kocsán és Vida.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink