Újabb fiatal mutatkozott be az NB III-ban
Újabb mérkőzésen van túl az NB III Nyugati csoportjában szereplő ETO Akadémia is. Fiataljaink vasárnap délelőtt a Kelennel találkoztak, ahol fordulatos kilencven perc során 2-2-es döntetlen született.
A szerdai mérkőzéshez hasonlóan, ezúttal is döntetlennel ért véget a harmadosztályú ETO Akadémia bajnokija. Hiányérzete mindenképp lehet a játékosoknak az utolsó két meccs miatt, ugyanis mindegyik alkalommal az utolsó pillanatokban megvolt a lehetőség a győztes gól megszerzésére, ám egyik alkalommal sem sikerült értékesíteni a találkozó legvégén megítélt büntetőt. Mindkét mérkőzésen a mindösszesen tizenhét esztendős Sebők Martin állt a gólvonalon, aki fiatal kora ellenére magabiztos teljesítményt nyújtott, a gólokról nem tehetett.
- Nagyon boldog vagyok, hogy be tudtam mutatkozni az ETO NB III-as csapatában szerdán a Fehérvár ellen, majd most hétvégén rögtön még egy mérkőzésen pályára tudtam lepni. Sajnos mind a két meccs egyformán alakult, nagyon sok helyzetünk volt, de ezeket nem használtuk ki, ezért meg kellett elégednünk mindkét találkozón a döntetlennel. Nagyon élveztem mind a két bajnokit, remélem még sok lehetőségem lesz bizonyitani – mondta Sebők Martin.