Augusztus 20. nemzeti ünnep
Augusztus 20. az államalapító Szent István ünnepe, nemzeti ünnep, a Magyarország hivatalos állami ünnepe, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja és egyben az új kenyér ünnepe is.
A hagyományoknak megfelelően, az ünnep elmaradhatatlan része Magyarország lobogójának felvonása, a honvédtisztek avatása a Kossuth téren, valamint az új kenyér és az ország tortájának megkóstolása.
Isten éltessen, Magyarország!
Talán kevesen tudják, de Szent István augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, ugyanis erre a napra hívta össze Székesfehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot, élete végén ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, majd 1038-ban ezen a napon halt meg. Az ünnep dátumát Szent László király tette át augusztus 20-ára, mert 1083-ban VII. Gergely pápa hozzájárulásával ekkor emeltették oltárra I. István relikviáit a székesfehérvári bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű.
Az Országgyűlés 1991. évi VIII. törvény kihirdetésével, augusztus 20-át hivatalos állami ünneppé nyilvánította, amelyet a 2012-ben hatályba lépett Alaptörvény is megerősített.