Soroksáron az újabb három pontért
A Merkantil Bank Liga 5. fordulójában idegenben lép pályára az ETO FC NB II-es labdarúgócsapata. Együttesünk Soroksárra látogat vasárnap, ahol a fővárosiakkal mérkőzik meg az újabb három pont reményében 17.30 órától. A mérkőzésről élő online közvetítést biztosítunk!
A hétközi mérkőzés után vasárnapi ismét pályára lép az ETO FC, ezúttal idegenben, a Soroksár vendégeként kellene jó eredményt elérni. Hétvégi vendéglátóink jól kezdték a szezont, négy mérkőzésükből kettőt megnyertek, egyszer döntetlent játszottak, és mindössze csak egy alkalommal szenvedtek vereséket. Eddig begyűjtött hét pontjukkal az 5. helyet foglalják el a tabellán. Egyetlen vereségüket éppen az előző körben, a Nyíregyháza ellen szenvedték el, tehát minden bizonnyal javítani szeretnének vasárnap, és már csak emiatt sem lehet könnyű kilencven percre számítani. Ettől függetlenül csapatunk felkészülten utazik a fővárosba, és a szakmai stáb reményei szerint pontokkal térhetnek haza a találkozó után.
- Sorozatterhelés alatt vagyunk, próbáljuk minél jobban regenerálni a játékosokat. Várjuk már a következő mérkőzést, jó volt újra a győzelem ízét megérezni, de az lenne az igazi, ha vasárnap idegenben is győzelemmel tudnánk zárni – mondta Tímár Krisztián vezetőedző.