Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Szombathelyen a három pontért

A Simple Női Liga 2. fordulójában rangadón lép pályára az ETO FC Győr NB I-es labdarúgócsapata, ugyanis a hölgyek Szombathelyre látogatnak, ahol a Haladás együttesével találkoznak pénteken 17 órakor.

Szombathelyen a három pontért

Az első fordulóban magabiztos, 9-0-s győzelmet arató ETO FC Győr ezúttal az előző szezonban jól szereplő, éppen ellenünk Magyar Kupa döntőt játszó Haladás otthonában lép pályára pénteken délután. A szombathelyiek az első fordulóban hozzánk hasonlóan szintén egy újonc csapattal, a Kelennel találkoztak, és 2-0-s győzelmet arattak. Ezúttal tehát sokkal komolyabb feladat előtt állnak a hölgyek, Dörnyei Balázs vezetőedző reményei szerint a csapat nem kényelmesedett el az első forduló után, és maximális koncentrációval játszanak a Haladás ellen.

A játékosokkal átbeszéltük az előző mérkőzés tapasztalatait egy rendhagyó meeting keretein belül, ugyanis nekik kellett megosztaniuk velünk a pozitív, negatív élményeiket annak a figyelembevételével, hogy mit kértünk a meccs előtt – kezdte Dörnyei Balázs. – Tisztában vagyunk vele, hogy több kell majd a Haladás ellen. A felkészülésünk jól sikerült, szépen sorban jönnek vissza azok a játékosok, akik sérüléssel vagy lemaradással küszködtek. Célunk egyértelműen az, hogy három pontot szerezzünk ott, ahol nagyon nehéz. Ezt azt jelenti, hogy minden más csapatnak is nagyon nehéz, ezért is fontos, hogy mind a három pont a miénk legyen.

További híreink

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Huszonöt percnyi, rémálomszerű kezdést követően remek játékot produkálva, magabiztos győzelmet aratott női csapatunk az Austria Wien otthonában nemzetközi felkészülési mérkőzésen.

Savanya Csilla, a győriek válogatottja örülne a Fradi elleni finálénak - Kisalföld lapszemle
White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

A szlovák élvonalbeli bajnokság jelenlegi ötödik helyezettje ellen csapatunknál, sérülés miatt, ezúttal nem léphetett pályára, Krizsanova, Kovács L., Kocsán és Vida.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink