Izgalmas mérkőzésen vendégsiker
Az NB III Nyugati csoportjának 3. fordulójában az ETO Akadémia a Puskás Akadémia második csapatát fogadta, ahol fordulatos találkozót követően a vendégek örülhettek a három pontnak.
ETO Akadémia – Puskás Akadémia II. 2-3 (0-1)
Győr, ETO Park. V.: Juhász D. (Molnár I., Tóth Cs.).
ETO Akadémia: Kiss Á. – Deákovits (Ignácz 59’), Szujó (Csáki 59’), Urblík, Tamás K., Szabó T. (Gasztos 78’), Tóth R., Sipőcz (Tullner 46’), Erdei, Huszár, Hanzli (Mitring 70’). Vezetőedző: Antonio Munoz.
Puskás Akadémia II.: Pécsi – Fodor, Demeter, Magasföldi (Pyshchur 84’), Kicsun, Skribek (Ventura-Oliveira 89’), Czár, Babós, Makara, Vajda, Dusinszki (Kapus 62’). Vezetőedző: Nagy Ádám.
Gsz.: Erdei (50’), Urblík (83’) ill. Magasföldi (5’, 67’, 77’).
Az első nagy lehetőség csapatunk előtt adódott, amikor a 2. percben Tamás K. jobb oldali szöglete után Szabó T. fejelt ziccerben a kapus ölébe. Három perc múlva megbosszulta magát a kihagyott helyzet, labdavesztés után indított támadást a Puskás, kikerült a labda a jobb oldalra, ahonnan az érkező beadás Magasföldit találta meg, a vendégek támadója pedig a hosszúba bólintott 0-1. A 10. percben egy megpattanó beadást követően került helyzetbe Erdei, ám a kapu mellé fejelt. A 17. percben Babós érkezett egy szabadrúgásra, amit előre vetődve fejelt a kapu fölé. A 28. percben szép kényszerítőzés után Huszár bombázott kapura, a jobb alsóba tartó lövést Pécsi bravúrral védte. Három perccel később Kicsun cselezte be magát a kapunk előterébe, majd közelről Kiss Á. kezébe lőtt. Tíz perccel az első félidő előtt egy nagy lehetőség adódott még a Puskás előtt. Gyors kontrát követően Dusinszki került tiszta lövőhelyzetbe, ám a kapu mellé csavart. Nem sok idő telt el a második játékrészből, amikor jött az egyenlítés. Huszár ugratta ki Erdeit az 50. percben, aki állítás nélkül védhetetlenül bombázott a léc alá 1-1. A 65. percben Makara lövését védte Kiss Á. Két perccel később egy védelmi hibát követően, jobbról, az alapvonalról jött egy beadás, a középen álló Magasföldi közvetlen közelről bólintott a kapuba 1-2. A 77. percben egy felívelést követően Magasföldi a leshatárról fejelt kapura, a labda a felső lécről a gólvonal mögé pattant 1-3. A 83. percben egy kavarodást követően Urblík lőtt az ötös vonalától, megpattanó labdája a hálóban kötött ki 2-3. A hosszabbításban meg volt a lehetőség az egyenlítésre, Tamás K. lőtt be élesen középre egy szabadrúgást, amit Gasztos közelről a kapu fölé fejelt.
Antonio Munoz: - Nem volt megfelelő a védekezésünk, tovább kell tanulnunk ezen a téren is. Amikor nincs nálunk a labda, nagyon fontos a pontos és jó védekezés, véleményem szerint ma ez volt a kulcsa mindennek. Első két meccsen nem kaptunk gólt, ma sajnos hármat is, ezen feltétlenül javítanunk kell szerdáig.