Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Sűrű hét a hölgyeknél

Sűrű hete van az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapatának, a kemény edzések mellett ezúttal sok-sok élmény is vár az együttesre.

Sűrű hét a hölgyeknél

Tegnap csapatösszetartó program volt a hangulatos bábolnai fürdőben, ma a szokásos idény előtti sajtótájékoztatón vesz részt az együttes, míg pénteken este immáron a bajnoki rajt következik, 17.30 órakor az ETO-Újpest mérkőzéssel indul az idei élvonalbeli női bajnokság. A hétvégére két megtisztelő meghívást is kapott a Magyar Kupa-győztes csapat, szombaton este az Audi Hungária szakszervezet, míg vasárnap délután a gyárvárosiak családi napján vesz részt a csapat.  

További híreink

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Huszonöt percnyi, rémálomszerű kezdést követően remek játékot produkálva, magabiztos győzelmet aratott női csapatunk az Austria Wien otthonában nemzetközi felkészülési mérkőzésen.

Savanya Csilla, a győriek válogatottja örülne a Fradi elleni finálénak - Kisalföld lapszemle
White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

A szlovák élvonalbeli bajnokság jelenlegi ötödik helyezettje ellen csapatunknál, sérülés miatt, ezúttal nem léphetett pályára, Krizsanova, Kovács L., Kocsán és Vida.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink