Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Csonka bízik a pozitív folytatásban

Túl van második bajnoki mérkőzésén is az ETO FC NB II-es labdarúgócsapata, ahol hiába sikerült korán vezetést szerezni, a Szeged a második félidőben fordítani tudott, amire sajnos már nem sikerült válaszolni.

Csonka bízik a pozitív folytatásban

Második mérkőzésünkön nem sikerült pontot szerezni a Szeged ellen hazai pályán annak ellenére, hogy jól indult számunkra a találkozó. Már a 3. percben megszereztük a vezetést, egy jobb oldalról elvégzett szabadrúgást követően. Vitális lőtte be a labdát a kapu elé, amire a röviden Csonka érkezett, és előre vetődve a kapu jobb alsó sarkába fejelt. Az első játékrészben továbbra is nyomás alatt tudtuk tartani a vendégeket, ám újabb gólt nem sikerült szerezni, ami a második félidőben megbosszulta magát, ugyanis a Szeged fordítani tudott, és megnyerte a mérkőzést. A gólszerzőnk bízik benne, hogy a kisiklás után a csapat gyorsan visszatalál a jó útra, és minél előbb kijavítja a vasárnapi hibát.

Az első félidőben nagyon jól működtünk csapatként, azt tudtuk csinálni, amit a szakmai stáb előzetesen kért tőlünk – kezdte Csonka Bonifác. – Végig lendületesen játszottunk, rájuk tudtuk erőltetni az akaratunkat. Természetesen jól jött, hogy korán megszereztük a vezetést, nagyon örültem neki, hogy eredményes tudtam lenni. A félidőben ki is emelte a vezetőedző, hogy ezt kell tartani, vagy még rátenni egy lapáttal, mivel a Szeged jó csapat, biztosan ránk fognak jönni. Sajnos nem tudtuk azt a játékot hozni, amit az első játékrészben, és ennek az lett az eredménye, hogy fordítottak a vendégek. Megyünk tovább, szeretnénk minél előbb kijavítani a kisiklást, és újra három pontot szerezni.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink