Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Főpróba a Slavia Praha ellen

Újabb felkészülési mérkőzés szerepel az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapatának programjában. Hölgyeink ezúttal a Bajnokok Ligája szereplő Slavia Praha ellen lépnek pályára Csehországban szombaton 14 órától.

Főpróba a Slavia Praha ellen

Ismét előkészületi meccsen szerepel női csapatunk, miután hétközben a szintén élvonalbeli MTK-val már megmérkőzött. Akkor sikerült több helyzetet is kialakítani, ám ezek sajnos kimaradtak, így a Lipóton rendezett összecsapáson a fővárosi gárda 1-0-ra győzni tudott. A lányokon érződött az ilyenkor megszokott fáradtság, ám a szakmai stáb tisztában van vele, hogy mik azok a hibák, amiket a bajnoki rajtig még ki kell javítani, és Dörnyei Balázs vezetőedző bízik benne, hogy a cseh gárda elleni főpróbán már mindenki a legjobb arcát mutatja majd.

Ez lesz az utolsó nagy erőpróba a bajnokság kezdete előtt – mondta Dörnyei Balázs. – Jövő héten már frissíteni fogunk, tehát különösebb terhelést akkor már nem kapnak a játékosok. Ez egy nagyon komoly erőfelmérő lesz, olyan csapattal játszunk, amely az elmúlt években többször is a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé jutott. Jó lett volna, ha a felkészülésünk egy héttel korábbi időszakában játszunk velük, de nekünk kell alkalmazkodnunk hozzájuk, hiszen eleve nagy dolog, hogy tudunk meccset játszani velük. Nyilván most előtérbe kerül majd a védekezés, de természetesen nem azt tervezzük, hogy beállunk védekezni a Slavia ellen. Nagy fizikai kihívás lesz a játékosoknak, kíváncsi vagyok, hogy milyen eredményt tudunk elérni, holnap már az a csapat fog játszani, amellyel kezdőcsapatként tudunk számolni a jövő heti bajnokin.

További híreink

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Huszonöt percnyi, rémálomszerű kezdést követően remek játékot produkálva, magabiztos győzelmet aratott női csapatunk az Austria Wien otthonában nemzetközi felkészülési mérkőzésen.

Savanya Csilla, a győriek válogatottja örülne a Fradi elleni finálénak - Kisalföld lapszemle
White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

A szlovák élvonalbeli bajnokság jelenlegi ötödik helyezettje ellen csapatunknál, sérülés miatt, ezúttal nem léphetett pályára, Krizsanova, Kovács L., Kocsán és Vida.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink