Szerdai mérkőzés az NB III-ban
Hétközi fordulót rendeznek az NB III-ban, ahol a Nyugati csoportban szereplő ETO Akadémia a Bicskét fogadja szerdán 17.30 órától az ETO Park „camping” pályáján.
Fotó: https://www.facebook.com/tve1887.hu
Múlt vasárnap kiváló eredményt értek el fiataljaink, ugyanis az előző szezonban még másodosztályú III. Kerület otthonában tudtak nyerni nagyszerű játékkal. Szerdán újabb nehéz feladat előtt állnak, a tavalyi bajnokságban is jól szerepelt Bicskét fogadják. A szakmai stáb helyén kezeli az előző fordulóban aratott győzelmet, ám reményeik szerint át tudják menteni a hétközi fordulóra is a jó teljesítményt.
- Ismét egy nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk, ugyanúgy, mint az elkövetkező három-négy fordulóban, megint egy kimondottan erős csapattal találkozunk – kezdte Antonio Munoz vezetőedző. – A Bicske tavaly is jól szerepelt, a 6. pozícióban zártak, véleményem szerint nagyon jó munkát végeznek. Remélem, hogy ugyanazt az arcát mutatja a csapat, mint az előző meccsen, és ismét jó eredményt érünk el.
A mérkőzés ingyenesen megtekinthető 0 forintos regisztrációs jeggyel, amit a „camping” pálya bejáratánál lehet átvenni.