Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Biztos pont a védelemben

Győzelemmel nyitotta a szezont az ETO FC NB II-es labdarúgócsapata, ugyanis a nyitófordulóban hazai pályán 1-0 eredménnyel zárta a mérkőzést a Nyíregyháza Spartacus gárdája ellen.

Biztos pont a védelemben

Jól sikerült a kezdés csapatunk számára a Merkantil Bank Liga 2022/2023-as kiírásában, együttesünk az első fordulóban hazai pályán gyűjtötte be a három pontot a Nyíregyháza ellen. A csapat jó teljesítményt nyújtott a kilencven perc során, már az első félidőben egy szépen lejátszott szöglet után Vitális lövésével megszereztük az előnyt. A második játékrészben is akadtak lehetőségek, ám a Nyíregyháza is dolgozott ki helyzeteket, ezért nagyon oda kellett figyelni a kapunk előtt is. Abban, hogy kapott gól nélkül sikerült lehozni a mérkőzést, nagy szerepelt játszott a nyáron igazolt Csinger Márk. A fiatal védő, aki első felnőtt bajnoki mérkőzését játszotta, többször remekül akadályozta meg a vendégek támadását, emellett a hajrában egy szögletet követően kis híján a kapu is betalált, ám fejese kevéssel szállt el a kapu felett.

Véleményem szerint az egész csapat nagyon jó teljesítményt nyújtott a mérkőzés során – kezdte Csinger Márk. – Pár lehetőség adódott a Nyíregyháza előtt is, azonban jól védekeztünk, és sikerült lehozni kapott gól nélkül a meccset. Sok helyzetet alakítottunk ki, lövésekig is eljutottunk, úgyhogy úgy gondolom, megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot. Azt éreztem, hogy hiába vagyunk még a bajnokság legelején, összeszokottak voltunk, segítettük egymást a pályán. Természetesen kisebb egyéni hibák itt-ott voltak, de azért dolgozunk, hogy ezeket a jövőben el tudjuk kerülni.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink