Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Idén Antonio Munoz vezeti az ETO Akadémia csapatát

Antonio Munoz, a tavalyi U19-es csapatunk vezetőedzője váltja az NB III-ban szereplő ETO Akadémia kispadján Király Józsefet. A fiatal szakember nagy lendülettel vetette bele magát a munkába, izgatottan várja, hogy elkezdődjön a szezon akadémistáink számára.

Idén Antonio Munoz vezeti az ETO Akadémia csapatát

A tavaly remekül szereplő, az NB III Nyugati csoportjában 4. helyen végző ETO Akadémia új vezetőedzővel kezdte meg a munkát a 2022/2023-as bajnoki szezonra. Király József helyét az az Antonio Munoz vette át, aki az előző idényben az ETO U19-es csapatát irányította. A fiatal szakember Magyaroroszágon korábban dolgozott az élvonalban is, a DVTK-nál Fernando Fernandez munkáját segítette másodedzőként. Mivel tavaly az utánpótlásban dolgozott, könnyedén szót ért a fiatalokkal.

Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy ebben a szezonban már az NB III-as csapatot irányíthatom, mert fontos volt nekem, hogy újabb lépést tehessek a csapattal, azokután, hogy a játékosok nagy részével tavaly is együtt dolgoztam. Jó szakmai stáb alakult ki, rutinos kollégák fogják segíteni a munkámat. A célunk egyértelmű, minél több játékost kell adnunk az első csapatnak. Már beszéltem Tímár Krisztiánnal, egyértelmű, hogy össze kell kapcsolnunk a két együttest, a játékosoknak készen kell állniuk arra, hogy megállják a helyüket a felnőtt csapatban – mondta Antonio Munoz.

Az ETO Akadémia a felkészülési időszakban pályára lépett az Újpest II., a Baia Mare, az MTK második csapata és az Iváncsa ellen, hétvégén pedig már kezdetét veszi számukra is a pontvadászat.

Akadémistáink első öt fordulójának menetrendje:

2022. július 31. vasárnap 17.30 III. Ker. TVE – ETO Akadémia

2022. augusztus 3. szerda 17.30 ETO Akadémia – Bicskei TC

2022. augusztus 14. vasárnap 11.00 ETO Akadémia – Puskás Akadémia FC II.

2022. augusztus 17. szerda 17.30 MOL Fehérvár FC II. – ETO Akadémia

2022. augusztus 21. vasárnap 11.00 ETO Akadémia – Kelen SC

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink